2012. aug 23.

Mi minden fér bele 172.000-be?

írta: Jó egészséget!
Mi minden fér bele 172.000-be?

kep1_3.jpg

Az olimpia után pár nappal egy sportélményemet szeretném megosztani, ami döbbenettel töltött el. Miután teljesítettem a távot - nem az olimpiait, az 250km volt - értettem meg, hogy mire képes az a test, amiben élek.

Naponta drótparipára szoktam pattanni, így nem okoz gondot, hogy 10-18km-t letekerjek.

Nyári pihenésünket egy Alföldi kisvárosban töltöttük. A főút mellett, ahol szállásunk volt, megpillantottam ezt a gyönyörűséget és egyből tudtam, hogy "randim" lesz vele! Megmutatom, hogy másként is lehet! 

kep2_3.jpg

Pár hete láttam a "Mozogj hetente 3x!" kampány kisfilmjét, ami szintén hozzájárult a döntéshez: stoppolás helyett két keréken teszem meg a távot.

Elő is készültem (bringa ellenőrzés, térkép nyomtatás, ismerősöm paleo sütije a hátizsákba) és reggel fél 7-kor nekivágtam az útnak.
Terv volt, hogy körülbelül 20km/órás átlagsebességgel 9 óra alatt megteszem a közel 180km-es utat.

Minden viszontagság (a végén már azt sem tudtam, hova üljek a bringán) és gyönyör ellenére (lovaskocsi előzés, testmozgás) 12 óra múlva érkeztem meg oda, ahova szerettem volna.  

El kell mondjam, annak ellenére, hogy voltak nehézségek (napsütés, dupla defekt, a nyereg törte a hátsómat), számomra felejthetetlen élmény volt az út!

Ezek után 2 gondolat született meg bennem:

  1. közel 172-000 méter letekeréséhez elegendő energia lakozik a testemben. Erre még így sosem gondoltam.
  2. ebből adódik a kérdés: hol az a határ, amikor már a használat nem egészséges, hanem kihasználtságba csap át?

Megérkezvén el is ballagtam a konyháig, ahol első dolgom a vízivás mellett a veszteség pótlása volt (Spirulina kapszula) - ami most akciós is és egy adag komplex vitamin). 

Közben azon is elgondolkodtam, vajon miért pont az őszi hónapokban kell pánikszerűen vitaminokat fogyasztani? Hogy felkészüljünk a megfázások, influenza ellen?
Mit csinál a szervezetünk, mondjuk, májustól-októberig? Vitaminböjtön van? Vagy ha elegendő gyümölcsöt és zöldséget eszem, akkor miért nem tart a hatása a téli hónapokig? 

Saját tapasztalat, ha nem is minden nap, de rendszeresen jó pótolnom azokat az anyagokat, amikre szükségem van, s hozzásegítenek, hogy bármikor képes legyek hasonló teljesítményekre. Mint a példa mutatja, ez sikerült. Így nem számítok különösebb meglepetésre az év utolsó hónapjaiban.

Andrea, az úton volt olyan élményem, ami gondolatébresztővé vált, erről a következő e-mailemben fogok mesélni. Előzetesként annyit árulok el, hogy a főszereplője egy (egy???) útszéli meggyfa lesz.

Ha véleménye van, kérem ossza meg!

Szólj hozzá

egészséges életmód