2012. nov 28.

Porszívó, szex és kaja

írta: Jó egészséget!
Porszívó, szex és kaja

untitled_1.jpg

Elmesélem, hogy kapcsolódik össze a három dolog: porszívó, szex és kaja

Egy régi, egyre betegesebb porszívót használtunk éveken keresztül. Lassan már családtaggá vált, így nem volt szívünk kidobni addig a pillanatig, amíg végelgyengülésében meg nem adta magát.

Irány a bolt, ahol párommal együtt végig néztük a kínálatot. Volt köztük futurisztikus kinézetű, hát, nem is tudom micsoda, végül a feleségem rábökött egyre. Majdnem a legolcsóbb volt. Jó lesz ez most nekünk. Azt mondtam neki, hogy NEM! Ha már hosszútávra tervezünk, vegyünk egy olyan porszívót, amibe vannak extrák és minőségi! Így, végül, egy vagy két kategóriával feljebb léptünk.

Megvettük a masinát, majd jött az otthoni teszt. Nagyon "ütött" a gép, úgy kellett letépni a szőnyegről a porszívó fejet :)! Nyugtáztam a döntésemet, érdemes az értéket megfizetni!

Később egy barátommal beszélgettem és nagyon meglepő dolgot hozott fel. Azt mondta, tele van már a bugyra azzal, hogy az egész élete egy nagy rohanás. Ebből elég! - jelentette ki. Megmondta a férjének, hogy vége a gyorsított együttléteknek, hogy este 8 után hazaérve a munkából 10 perc alatt egyet gyorsan szexelnek és kész. Minőségi együttlétre van szüksége, ha erre nem talál időt, akkor pechje van, de ő ilyen "gyors menetekkel" nem elégszik meg. Ha már van, akkor legyen minőségi.

Másik döntése az lett, hogy ha már bevásárol, ér annyit a teste, hogy nem noname, gagyi márkákat, hanem minőségi alapanyagokból készült termékeket fog vásárolni. Miért táplálná - táplálná nem is jó szó, inkább szennyezné - minden vacakkal azt a helyet, amiben él?

Így kapcsolódik össze a porszívó, a szex és az egészség.

Minden médiában azt hallom, hogy válság van a politikában, pénzvilágban és az erkölcsben. Amikor az országot járom, akkor meg azt látom, hogy a plázák tele, a nagy bevásárló áruházak parkolójában nyugati kocsik tömkelege.

Egy nagyon bölcs mentorom egyszer azt mondta, akkor járunk jól el, ha egészségünk védelmét addig vállaljuk, amíg a pénztárcánk engedi. Ha már áldozat lesz vagy teher, akkor túlléptünk azon a határon, amit az adott helyzetünkben vállalni tudunk.

Végül nem is az a kérdés, hogy miből, hanem inkább az, hogy mit. Amikor Ön ott van a kis vagy nagy bolt, webáruházunk polcai előtt, mi alapján dönt? Kíváncsi vagyok a válaszára, kérem ossza meg velem!

További hétköznapi történetek IDE kattintva olvashatók!

 

Szólj hozzá